Egy korábbi blogbejegyzésben írtam róla, hogy hogyan is kerültem kapcsolatba a Green Culture-ral , és arról is, hogy az akkori divatbemutatón ígéretet kaptunk másodmagammal,hogy szeptemberben egy általuk szervezett fotózáson vehetünk részt.
Erre a fotózásra 2019. szeptember 3-án került sor, sajnos csak én tudtam részt venni rajta, mert a másik lány munka miatt épp külföldön tartózkodott akkor.
A helyszínre, azaz a Green Culture Andrássy úti főhadiszállására érve derült ki, hogy a fotózás egyben kampányfilm forgatás is, ugyanis a Green Culture 2019-ben pályázott a Magyar Telekom Delfin-díjára fenntarthatóság kategóriában. Egy nagyon kedves operatőr fiatalember készített rólam néhány felvételt, akkor, amikor Králik Márti a sminkemet, valamint amikor Teleki Dóra a frizurámat késztette. Mártitól egy szájhangsúlyos sminket kaptam, kezdetben tartottam tőle, hogy hogy fog mutatni rajtam az erős rúzs, de kellemes csalódás volt. Dórától egy hullámos frizurát kaptam, kétoldalt egy-egy rafinált fonattal, amelyek a fejem hátulján össze voltak tűzve.
Három ruhában készültek rólam fotók: az egyik egy fekete bársony, mellrészén fehér tüll és átlátszó, csillogó Swarovski kristályokkal kirakott díszítéssel. A második ruha egy mell alatt elvágott és onnantől bővülő, térdig érő szoknyás fekete-fehér, csipkével díszített kis ruha volt. A harmadik ruha pedig a Mosaic kollekció - erről írtam már korábban is egy posztban - egyik darabja volt, egy kék, farmer hatású ruha volt, rajta egy kék alapon fehér pöttyös nyakkendővel. Ezt a ruhát elkereszteltem "könyvtáros" ruhának", mert egy kicsit egy könyvtáros egyenruhára emlékeztetett.
A fotós, Kövér Tibor nagyon empatikusan, türelmesen állt hozzám, lévén,hogy ez volt az első, igazán profi fotózásom. Ez azóta sem változott, az eddigi fotózásokon is Tibor készítette rólam a képeket, igen profi szinten. Csaba, a Telekom operatőre közben végig jelen volt a kamerával, mindig készített felvételeket, akárhányszor ruhát cseréltem,, vagyis mindhárom szettben készültek rólam videófelvételek is, amelyeket felhasználtak a kampányfilmben.
Nagyon jó hangulatban telt a fotózás és a forgatás is, ez a fotózás volt az előfutára a jelenleg is fennálló, közös munkának. A későbbi fotózásokról egy összefoglaló posztot írok majd, és utána remélhetőleg már új, friss tartalommal tudok majd szolgálni az oldalam követőinek.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése