Egy július 14-én posztolt videómban azt ígértem, hogy külön-külön videóban fogok beszélni arról, hogy hogyan is lett éltem része a modellkedés és a rajz. A modellkedésről az ominózus videóban meséltem. A rajzot illetően viszont változott a terv.
Mivel már a kezdetekből maradtak fent rajzok fotó formájában és ezzel is nagyszerűen tudnám illusztrálni a korai időszakot, rá kellett jönnöm, hogy azokat nem tudom teljes értékűen beszéd formájában bemutatni. Ezért megfelelőbbnek láttam, ha ennek egy külön blogbejegyzést szentelek, és a közölt képeket "feliratozom", ezzel igyekszem azokat akadálymentessé tenni a látássérült vagy vak olvasók számára, valamint kiküszöbölni annak hiányosságát, hogy a felolvasóprogramok még nem tartanak ott, hogy "felolvassák" a képeket is.
A rajz "szeretete" nálam már igen korán, az általános iskolában elkezdődött. Már akkor is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam rajztanáromtól, hogy van érzékem, kézügyességem a rajzhoz. Na jó, amikor modellről, látás után kellett volna másolni, azzal rendesen befürödtem... :D Emlékezetből tudtam, és tudok igazán rajzolni. Általános iskolás koromban számos rajzpályázaton vettem részt az iskola falain belül és kívül is, jó páron díjat is nyertem, ezek sajnos ma már nincsenek meg... :( Többek között nyertem már Tetrist, egy Puzzle-t ( az szerencsére megvan, meg is fogom majd mutatni), de főleg rajzeszközökkel gazdagodtam akkoriban. Sőt! Az a hatalmas megtiszteltetés is ért, hogy rajzolhattam az iskolai naptárba, valamint pár rajzom az iskolai folyosók, sőt, az ebédlő falát is díszítette. Hálás köszönet érte Brunszkó Erzsébetnek, aki mindvégig támogatott rajz terén.
Ez a rajz az iskola folyosóját díszítette.
A képen egy jaguár látható, szemből, ahogy jobb mellső lábával előre lép. A kép felső részén indák lógnak lefele, alul jobb oldalon őserdei növények és virágok, a háttérben pedig fák láthatók.
A kép A4-es papírra, olajpasztellel készült.
A kép bal oldalán maga Vajk látható, meztelen meztelen felsőtesttel, alul bíborszínű lepelbe burkolva, ahogy térdel az aranyszínű palástot, fehér süveget viselő pap előtt, aki éppen a fejére önti a szenteltvizet. A kép jobb oldalán, a pap mögött fekete ruhába öltözött egyéb egyházi emberek láthatók. A kép alján szintén egy egyházi ember térdepel, barna ruhában.
A kép előterében három ember látható, amint balra mennek hátukon a teli puttonyokkal. Az első ember egy férfi, aki lila cipőt, kék nadrágot és világoskék-sötétkék csíkos felső visel. A férfinak barna haja és barna szakálla van. Balról a középső alak egy szőke lány, kék felsőben, világoskék nadrágban és barna cipőben. Balról a harmadik alak egy barna hajú fiú, piros felsőben, világoskék nadrágban, fekete cipőben. Mindhárom ember puttonya tele van vörös szőlővel. A kép hátterében jobb oldalon felül egy fehér falú, barna ajtós épület látható, A kép jobb oldalán, valamint felül a httérben szőlőtökék láthatók.
A kép A4-es papírra, olajpasztellre készült.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése